2011. március 7., hétfő

XVI. Benedek pápa palermoi latogatasa


Szerencsénkre, itt létünk ideje alatt látogatta meg Palermo városát XVI. Benedek pápa 2010. oktober elejen.

Nagy eseménynek számított ez a városban, sőt égész szicíliában, már napokkal a szent atya érkezése előtt érezhető volt a készülődés. Útlezárásokra és forgalomelterelésekre számíthatott aki a város utcáin közlekedett. Mivel több helyen mondott beszédet, ezeken a helyeken emelvényeket építettek. Rengeteg egyházi csoport, fiatal és turista érkezett, volt aki napokat töltött az utcán csak, hogy láthassa őszentségét.  

Lakásunkhoz közel mintegy 15 percre található a palermoi szekesegyhaz, ahol szintén 1 órás beszédet hallhatott aki ott tartózkodott. A közelség miatt mi is ezt a helyet választottuk. Rengetegen voltak az utcán, a házak erkélyén, elég nehéz volt a katedrálist megközelíteni. Azért sikerült jó helyet találnunk, ahonnan a tőlünk pár méterre elhaladó pápamobilt jól láthattuk, melyben mindenkire mosolyogva integetett XVI. Benedek pápa. 


 Következő színhely a Teatro Politeama kornyeke volt, mi is oda vonultunk a tömeggel, itt volt a legnagyobb a tér, és leg impozánsabb az emelvény is. Annyi ember volt itt, hogy egy gyufaszálat sem lehetett volna leejteni, mégis jól szervezetten zajlottak az események. A helyszín biztosítására nem csak az ott jelenlévő rendőrök, hanem a levegőben folyamatosan köröző helikopter is vigyázott. 

Mindenkit áthatott a hely szelleme, fegyelmezetten hallgatta végig a szent atya beszédét. Távozása után az ott maradt fiatalok hangos énekszóval búcsúztatták, és csak lassan kezdett hazaindulni a tömeg. Mire hazaértünk magunk is elfáradtunk az egész napos program után, de azt gondolom, hogy egy kivételes élménnyel lettünk gazdagabbak.

Nincsenek megjegyzések: