2011. március 25., péntek

"A VECCHIA" LEGSZEBB SZILVESZTER SZICILIABAN

A szilvesztert, úgy gondoltuk minél érdekesebben kellene eltöltenünk, erre jó lehetőség kínálkozott Gratteri-ben, a Madoine Nemzeti Park teruleten talalhato festoi kis hegyi faluban, ahol mindössze 1050 fő éli mindennapjait.

A "Vecchia" egy regi tradizionalis helyi unnepseg, amit minden ev szilveszter estejen tartanak, amely az egyik leghiresebb es legkulonlegesebb itt Sziciliaban.

Ezen az  ejszakan az egész falu az utcára vonul, és egy nagy családként ott ünnepel. Énekszóval, borral aprósüteményekkel mulatják az időt, mígnem 10 óra körül kihozzák a „Vecchia”-t azaz a "boszorkanyt" a Grattara  barlangból és szamárháton végigvezetik az egész falun. A  menetet nepi hagyomany szerinti oltozetbe bujt fiatalok es a helyi zenekar kiseri. Közben kiabálnak, énekelnek együtt táncolnak az emberek és kísérik a tradicionális fáklyákkal vonuló óévet szimbolizáló vénséget. Nem csak a felnőttek lelik örömüket ebben a vigadalomban, ugyanis a gyerekek egyre másra kapdossák el az ajándékokat és játékokat amiket a „banya” dobál nekik.

Mi is bejártuk a többiekkel a falut, és nem egyszer sikerült édességet is szereznünk. Az éjfélt a falucska főterén a többiekkel köszöntöttük, nagyon érdekes volt az égen szálló lampionok sokasága melyek egyre másra emelkedtek fel hirdetvén már 2011-et írunk.

Azt hiszem az egész család számára felejthetetlen élmény volt ez, hajnalban fáradtan vágtunk neki a hazafelé vezető útnak Palermo felé, és már lassan pirkadt mire megtettük a mintegy 60 km-t.




PALERMOI KARACSONY

Tanulmanyutam soran, nem volt modom hazautazni, ezert itt toltottuk a Karacsonyt. Termeszetesen nem volt  olyan mint otthon, hiszen a csaladtagok nem lehettek velunk., csak anyukam latogatott ki hozzank. 
Azert a szokasoknak hiven, elkeszitettuk a karcsonyi menut: Husleves, toltottkaposzta, rantott hus es persze a jo magyar Bejgli sem hianyozott az asztalrol. Szenteste feldiszitettuk a Karacsonyfat, megvacsoraztunk, mindenki megkapta ajandekat,majd ejfelkor a palermoi szekesegyhazba mentunk szentmisere.

Palermo utcai is karacsonyi diszbe oltoztek, igy a hangulat nem maradt el az esti setank soran:
 





Karacsonyi masnapjan ellatogattunk a kozeli Marineoba, egy elo Betlehemi eloadasra: 
 "Presepe Vivente"- Elo Betlehem- keresztény hagyomány, amely egy rövid színházi előadás Jézus születésének történetérol.

Az első élő betlehemi eloadas  Assisi Szent Ferenc altal, Greccio telepulesen 1223-ban volt.Azóta, ez a hagyomány elterjedt egész Olaszországban.

 
Marineoban Jezus szuleteset a helyi lakossag eloadasa jelenitette meg, az altaluk -korhu kellekekkel berendezett- a telepules kozponti helyen felallitott istalokban., ahova osszegyujtottek a falu legszebb haziallatait is: szamarat, disznot, birkat stb. 
Valamint helyt kaptak itt meg az osi mestersegek bemutatasara letrehozott muhelyek is: lopatkolo kovacs, kosarfono, bognar, bordiszmuves, fazekas stb.
















DECEMBER

Decemberben az alabbi feladataim voltak:
  1. Grundtvig work-shop projekt kiiras tanulmanyozasa,  otletek generalasa, majd projekt megirasa
  2. Intezmeny akkreditacios kovetelmenyrendszer tanulmanyozasa, kiemelten a sziciliai regioban
  3. Ev vegi teljesitmeny-ertekeles (work-shop formaban) 
1. Gruntdvig work-shop (tanuloi muhelyek):
A palyazati kiiras (a kovetkezo bejegyzesben reszletesen ismertetem) tanulmanyozasa utan, tobb projekt otletet dolgoztam ki, melybol kozosen a 
 
  "Danze  folkloriche come elemento di conoscenza della varietà culturale  in Europa" azaz: A neptanc mint eszkoz, a  kulturalis sokszinuseg megismerese, Europaban ; amelynek fo celja, hogy a projektben  resztvevo orszagok (koztuk termeszetesen Magyarorszag is)  felnottjei  kozosen kidolgozzanak egy "ertek azonos"  szindarabot, amely tukrozi mindegyik orszag kulturajat, nepviseletet, tradiciojat stb., ezzel letrehozva egy multikulturalis europai egyseget.



2. Az olaszorszagi felnottkepzes intezmenyrendszere es az intezmeny akkreditacios kovetelmenyrendszer tanulmanyozasa, kiemelten a sziciliai regioban


3. Ev vegi teljesitmenyertekeles:

A teljesitmenyertekeleshez kidolgoztam egy kerdoivet, melyet minden munkatars megkapott. Minden kolleganak ertekelne kellett onmagat, es minden egyes kollegajat, majd a kitoltes utan osszesitettem, es a kapott erdemenyekbol egyeni ertekelest keszitettem.
A kerdoiv az alabbi teruleteket foglalta magaban:
  • Hogyan latom onmagam a 2010-evben vegzett munkam soran?
  • Mely a legjobb es legkevesbe jo teljesitmenyem /eredmenyem 2010 evben?
  • Melyek azok a teruletek amelyben fejlodnom kell?
  • Hogyan latom x. y. munkatarsamat a 2010. evben vegzett munkaja soran?
  • Mely volt. x.y. munkatarsam legjobb es legkevesbe jo teljesitmenye 2010-ben?
  • Melyek az x.y. munkatarsam gyengesegei, melyek azok a kompetenciak, szakmai teruletek amiben meg fejlodnie kell?
Az ertekeles eredmenyet december 22-en egy  "meglepetesszerru" jatekos work-shop kereten belul osztottam meg: Mivel ev vege volt (es az olaszoknal a Telapo -Babbo Natale- hozza a karacsonyi ajandekokat)  ezert az ertekelest osszekotottem a ceges karacsonyi partyval.

Mindenki meglepetésére, év utolsó munkanapjának délutánján megérkezett a Mikulás „a párom személyében”. A cégvezetőt kereste és rendkívüli megbeszélést kezdeményezett, melynek keretében mindenki megkapta a neki szánt személyes ajándékot.
Természetesen csak az után, hogy mindenki megkapta  a róla szóló értékelést, az elozetes kerdoivek eredmenyei alapjan.

Voltak bizony akik virgácsot is kaptak, de azért mindenki örült, mert a Mikulás bácsi mindig jóságos. Vidám hangulatban, az ajándékok bontogatásával telt a délután, de azért mindenki elgondolkodhatott a hallottakon. Jó alkalom volt ez kicsit szembesülni önmagunkkal.

A „fáradt öreg” nagy sikert aratott a szervezetnel, remelem hagyomannya valik a kovetkezo evekben.






2011. március 24., csütörtök

DIAK TUNTETES PALERMOBAN

Teljesen lebenult az amugy is tulzsufolt  Palermo  november 30-an,  amikor tobb mint 50 ezer diak  tuntett az olasz kormány egyetemi reformja ellen.

A reform alapján szakokat törölnének, veszteséges tanszékeket zárnának be. Jelentős megtakarításokat irányoznak elő, így például minden öt, nyugdíjba vonuló egyetemi tanár után lehetne csak egy újat alkalmazni.

A  resztvevok egy csoportja kővel dobálta meg a rendőrség épületét, kukákat gyújtott fel, és összecsapott a biztonsági erőkkel, aminek során néhányan könnyebben megsérültek.

A diákok és oktatók azért bírálják Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök  kormányát, mert
szerintük ki akarja éheztetni az iskolarendszert. Mariastella Gelmini oktatási miniszter csak a 2011-es évre 700 millió eurós megszorításokat tervez a felsőoktatásban. Ezen kívül minden ötödik nyugdíjazott professzor után vesznek csak fel egy új tanerőt. A kormány két évvel korábban is szigorú takarékossági intézkedésekkel sújtotta az iskolákat.
Forras: MTI
 
  







2011. március 23., szerda

OLASZ NYELVLECKE KEZDOKNEK

Bizonyara mindenki volt mar egyeszer eleteben Olaszorszagban, vagy legalabb is tervezi hogy ellatogat. Nos, nem art ha legalabb egy-ket szot ki tudunk nyogni ezen szep dallamos nyelven, hiszen itt nem sok olasz beszeli az angolt.

A villamleckekhez segitsegul melleklek videokat: JO NYELVTANULAST! 








 


Ha valaki megakarta volna tanulni az olasz nyelvtant, de ezek utan  eltantorodott tole, vagy aki nem akar beinvesztalni idot a nyelvtanulasba, tanulja meg az olasz gesztikulaciot.! Az olaszok a beszed kozben, szamtalan gesztikulacios format hasznalnak, bizonyos dolgok kifejezesere.

LASSUK! 



2011. március 17., csütörtök

SZICILIAI FILMEK


Olasz filmek kozul talan legtobb sziciliai vonatkozasu. Ha szeretne valaki betekintest nyerni  Szicilia eletebe, de nem tud elutazni, azoknak a kovetkezo filmeket ajanlom, 
amelyekbol itt tartozkodasunk alatt szabadidonkben mi is megneztunk egynehanyat:







A polip

10 évadból álló olasz sorozat 1984-tol 2001 -ig sugaroztak televíziócsatornák, és a vetítések mintegy 17 éven keresztül folyamatosan folytatódtak, a szicíliai alvilági hálózatot választva főtémául. A filmsorozat egy izgalmas korszakot beszél el, amelyben a leleplezhetetlen organizmus még jószerivel egész Olaszországot a kezében tartja, es zsarolással a vezető politikusokat, közszereplőket, médiasenkiket, ügyvédeket is maga mellé állítja.

Egyik foszereploje a sarmos Corrado Cattani (Michele Placido).
A film zenejet Enrico Morricone szerezte.



Mozi filmek:
 
1. Michael Cimino : A Sziciliai  
Foszereplo: Cristopher Lambert


2. Giuseppe Tornatore: Bariaa 



3. Giuseppe Tornatore : Malena
Foszereplo: Monica Belucci

 

 

 

 

 


 

 

4. Marco Amenta : La siciliana ribelle







 Tovabbi filmek:  
  • Pietro Germi: In nome della legge 
  • Roberto Roselini: Stromboli (Foszereplo: Ingrid Bergman)
  • Enzo Provenzale: Vento del Sud (Foszereplo: Claudia Cardinale)
  • Richard Fleischer: Barabba (Foszereplo: Antony Quinn)
  • Pietro Germi: Divorzio all' italiana (Marcello Mastroianni)
  • Damiano Damiani:Il giorno della civetta (Franco Nero)
  • Jim o'Connolli: Vendetta per il Santo (Roger Moore)
  • Henri Verneuil: Il clan dei siciliani (Alain Delon)
  • Terence Young: Il segreto di Cosa Nostra (Charles Bronson)
  • Luigi Zampa: Gente di rispetto (Franco Nero)
  • Giuseppe Ferrara: Cento giorni a Palermo (Lino Ventura)
  • Francesco Rosi: Dimenticare Palermo ( James Belushi)
  • Aurelio Grimaldi: La ribelle -La storia di Enza (Penelope Cruz)
  • Claudio Fragasso: Palermo-Milano Solo andata (Giancarlo Giannini)
  • Martin Burke: Avening Angelo (Silvester Stallone, Andy Garcia)

CORLEONE, A MAFFIA SZULOVAROSA

Novemberben  a "Keresztapa" cimu filrol hiresse valt Corleone-ba latogattunk, a "maffia" szulovarosaba. 
(A filmben a Keresztapa (Marlon Brando)  Vito Adolini néven született Szicíliában, egy Corleone nevű falucskában, melynek nevét később maga is felvette.)

A varos Palemotol 60 km-re talalhato, Szicilia sziveben. Az oda vezeto uton szinte megallt az ido, csend van, csak a birkanyajak kolompolasat hallani. A taj mint egy terepasztal: dimbes-dombos videk, szepen megmuvelt foldek, olivafak ligete valtjak egymast. Itt a mezogazdasagbol elnek az emberek, sok helyen agroturizmussal is foglalkoznak. A varosba erve azt gondoltuk, hogy a turistak paradicsoma, de meg embert is elvetve talaltunk az utcan. Corleonet 12 000 fo lakja, inkabb falu, mintsem varos. Egyik erdekes epulete, a telepulsebol kiemelkedo  "hegyen" magasodo egykori borton. 


Corleoneba ellatogattunk egyik ismerosunkhoz, az egyik helyi szalloda tulajdonosahoz Luciano Saporito Urhoz. Egy forro Capuccino mellett elmeselt egy valos tortenetet, amit most itt, meg szeretnek osztani, kedves olvasoimmal is:

"1991 Április 1-én egy luxusauto érkezett az étterem ele, amelybol Al Pacino, Diane Keaton, Andy Garcia és ket gyonyoru kutya  szallt ki. Első pillantásra úgy tűnt, hogy gazdag ügyfelek, csak kesobb ismertem fel az amerikai  szineszeket.

A tetoteri teraszon foglaltak helyet, ahonnan kituno panorama nyilik az egesz telepulesre, majd etelt rendeltek.
Al Pacino (szuletett Alfredo James "Al" Pacino) szolt nehany szot sziciliai dilaktussal oromomre, majd angolul folytattak tovabb a beszelgetest. Elmondta hogy sziciliai szarmazasu, nagyszulei Corleoneban laktak, es hogy szeretne felkutatni itteni rokonait.

Ahogy korbeirta erdetet, egybol tudtam, kik lehetnek azok a csaladok, akik szoba johetnek, es egybol telefont ragadtam, szerettem volna segiteni. 

Felhivtam az elso csaladot:
-Saporito Ur:
"Hallo, itt van nalam Al Pacino, az amerikai szinesz, es a rokonait keresi. Valoszinu hogy ti lehettek az egyik csalad."

-Valasz:
"Nem ismerjuk, nekunk nincsennek amerikai rokonaink" es letettek a telefont.

A masik csalad pedig azt hitte, hogy aprilis trefa, nem vettek komolyan. Igy Al Pacino, a vacsora elfogyasztasa utan csalodottan tavozott. 



Csak a rolunk keszult kozos kep maradt meg emlekkent, amely azota is az etterem falat disziti."









2011. március 16., szerda

NOVEMBER

Oktoberben elkezdett munkamat (minosegiranyitasi rendszer stb. kidolgozasa) tovabb folytattam  egy reszet team munkaban a munkatarsakkal, masik reszet egyedul.

Ami izgalmasabb volt: a felnottkepzesi folyamat es a hozza kapcsolodo dokumentumok kidolgozasa. Mivel mar ebben nagy tapasztalatom van, nem okozott nehezseget, csak az olasz forditas. Oromomre szolgalt, hogy ezen tapasztalataimat, at tudtam adni az olasz szervezetnek, es az altalam kidolgozott dokumentumok a kesobbiekben hasznalni is fognak a munkajuk soran.
Az alabbi dokumentumokat dolgoztam ki: 
  • Kepzesi igenyfelmeres
  • Regisztracios lap (jelentkezesi lap)
  • Kepzesi szerzodes (felnottkepzesi szerzodes)
  • Kepzesi naplo
  • Jelenlet igazolasa
  • Atveteli elismerveny
  • Elegedettsegi kerdoiv
  • Tanusitvany
  • Tanusitvany atveteli elismervenye
  
 
Valamint elkeszitettem a karrier menedzsment work-shop (Orientamento al lavoro)  kepzesi programjat es a hozza tartozo prezentaciot, forgatokonyvet, a feladatokat, amelyet 8 jelenkezo szemelyeben meg is valositottam.


A work-shop alatt a kovetkezo eszkozoket alkalmaztam:
  • MBTI szemelyiseg teszt  es annak kiertekelese
  • Csoportos interju
  • Prezentacio
  • Video es kep analizis
  • Egyeni es csoportos feladatmegoldas
  • Szimulacios helyzetgyakorlatok
  • Digitalis oneletrajz keszites 
  A kepzes vegeztevel, a kerdoives visszajelzesek alapjan, mindenki meg volt elegedve .

 
November vegen, reszt vettem egy szeminariumon, melyet a LLP program olaszorszagi koordinatora szervezett Castellana Siculaban. A szeminarium celja az aktulais LLP programok palyazati lehetosegeinek bemutatasa, illetve uj projektek generalasa volt.

2011. március 15., kedd

PALERMO KORNYEKE

Októberben hétvégente sok időnk adódott felfedezni Palermohoz kozeli településeket:


Santa Flavia: Solunto-Porticello-Capo Zafferano-Aspra

Palermotol 20 km-re talalhato Santa Flavia, egy csodalatos tengeri obol,  amelyet  Catalfano hegy ural. Innen jol belathato Solunto-Porticello-Capo Zafferano-Aspra
Porticello egy festoi halaszfalu, a buvarok paradicsoma, ugyanis a partjai kozeleben talalhato a "Secca delle Formiche " ami egy gyonyoru zatony, a viz kristalytiszta es atlatszo,; ahol egy merulessel  millionyi halfajt csodalhatunk meg sajat szemunkkel, koztuk a skorpio halat papagajhalat  es kulonbozo rakfeleket stb.

 
Solunto egy osi varos, a föníciai erődítmények egyike Szicília északi partja menténmely a tengeri kereskedelmi forgalom központja volt. Bár az ősi város csak részben feltárt, érdemes megnezni a megmaradt romokat. Séat tehetunk az ősi Decumanus (fő utca), és néhány római kitérőt a meredek macskaköves utcák oldalán, ahol latni a  egykori házak romjait, néhányban még eredeti Mozaik padló is megtalalhato.









 






Innen gyonyoru kilatas nyilik Capo Zafferanora, ahova gyalog is elmehetunk. A hegy oldalan keskeny gyalogut vezet vegig a vilagito toronyhoz.

Ha ott jartok, menjetek el Aspra halaszfaluba a kikotobe, kerjetek meg egy  halászt, hogy  csonakjan vigyen el egy hajóútra Capo Zafferano es Aspra között. Ez egy gyönyörű tengerpart szakasz, ahol a fehér szikla elmerül a tenger turkizkék vizeben, es ahol sok a kis patakok bizarr formájú sziklakat alakitottak ki.  Kerd meg a halaszt, hogy mutassa meg a Napóleon kalapjat, az "Arco Azzuro"-t,  es a "Kékbarlang"-ot.


Monreale 

 
Monrealebol meses kilatas nyilik az Oreto folyo volgyeben talalhato hires "Conca D'oro" -ra, Palermora es a tengerre egyarant. Itt talalhato Sziciliaban a normannok altal epitett  "Arany templom", azaz a monreali katedrális. Aranyozott, mozaik kompozícióival a sziget leglátványosabb művészeti alkotása.