2011. március 25., péntek

"A VECCHIA" LEGSZEBB SZILVESZTER SZICILIABAN

A szilvesztert, úgy gondoltuk minél érdekesebben kellene eltöltenünk, erre jó lehetőség kínálkozott Gratteri-ben, a Madoine Nemzeti Park teruleten talalhato festoi kis hegyi faluban, ahol mindössze 1050 fő éli mindennapjait.

A "Vecchia" egy regi tradizionalis helyi unnepseg, amit minden ev szilveszter estejen tartanak, amely az egyik leghiresebb es legkulonlegesebb itt Sziciliaban.

Ezen az  ejszakan az egész falu az utcára vonul, és egy nagy családként ott ünnepel. Énekszóval, borral aprósüteményekkel mulatják az időt, mígnem 10 óra körül kihozzák a „Vecchia”-t azaz a "boszorkanyt" a Grattara  barlangból és szamárháton végigvezetik az egész falun. A  menetet nepi hagyomany szerinti oltozetbe bujt fiatalok es a helyi zenekar kiseri. Közben kiabálnak, énekelnek együtt táncolnak az emberek és kísérik a tradicionális fáklyákkal vonuló óévet szimbolizáló vénséget. Nem csak a felnőttek lelik örömüket ebben a vigadalomban, ugyanis a gyerekek egyre másra kapdossák el az ajándékokat és játékokat amiket a „banya” dobál nekik.

Mi is bejártuk a többiekkel a falut, és nem egyszer sikerült édességet is szereznünk. Az éjfélt a falucska főterén a többiekkel köszöntöttük, nagyon érdekes volt az égen szálló lampionok sokasága melyek egyre másra emelkedtek fel hirdetvén már 2011-et írunk.

Azt hiszem az egész család számára felejthetetlen élmény volt ez, hajnalban fáradtan vágtunk neki a hazafelé vezető útnak Palermo felé, és már lassan pirkadt mire megtettük a mintegy 60 km-t.




Nincsenek megjegyzések: