2011. június 2., csütörtök

"Mandulavirágzás ünnepe" Agrigentoban


Szicíliában februárban már virágzik a mandulafa, így Agrigento környéke fehér virágba burkólózik. Ebben az időszakban rendezik minden évben itt, erről a természeti adottságról elnevezett "Sagra del mandorlo in fiore" azaz a Mandulavirágzás Ünnepét, köszöntve a tavasz eljövetelét.
Mint ahogyan Agrigento történelmi és földrajzi központja a Földközi-tengernek, így ez a rendezvény a különböző népek kúltúrájának a központja. A harmónia, az öröm, a béke és a testvériség járja át az ünneplést, amely legyőz minden faji vagy ideológiai akadályt.

Az esemény már több több mint fél évszázada ismétli önmagát, amely az idők során  találkozási ponttá alakult a föld népei között a Concordia templom előtt.  A történelem,  a folklór és a művészet harmóniában van egymással ezen az egyik leghíresebb népi fesztiválon.

Az ünnepség ötlete 1934-ben  egy grófé ( dr Alfonso Gaetani) , akinek a célja az volt, hogy fokozza a tavaszi ünneplést Agrigentoban a gazdálkodók körében, amelynek azóta is óriási népszerűsége van az olasz és külföldi látogatók körében egyaránt. Az események összlátogatottsága közel 100.000 fő.  A világ minden tájáról évente több mint  20 együttes érkezik.

Agrigentoban, ezen a fesztválon 2008-ban gyarapodott a magyar kultúra tisztelete és szeretete  a  Duna Művészeti Társaságnak köszönhetően. Az olasz partnerek, az Associazione Europea per la Ricerca, az Akragas Együttes, és annak alapítója Antonino Lauretta egy átfogóbb magyar kulturális megjelenés kezdeményeztek, mely a hivatásos magyar táncművészet mellett ízelítőt adott a magyar borászat és gasztronómia, a nemes porcelán és egyedi kézművesek vívmányiból is, megismertette a szicíliai közönséggel a magyar turizmus adta lehetőségeket.


Magyar vonatkozása:

A Magyar Kulturális Hét célja Agrigentoban, kiemelt figyelmet fordított a magyarországi kulturális értékek felé, további lendületet adott a kulturális és turisztikai cserekapcsolatoknak, szorosabb együttműködésre serkentette a magyar és szicíliai kultúra a különböző ágaiban tevékenykedő művészeket.

Remélhetőleg mindez előmozdítja majd a  jövőbeni közös projektek terveinek kidolgozását és megvalósítását.